hangosítás

 

 

 


hangtechnika bérlés

 

 

 


Az idén kilencedik alkalommal megszervezett Milan Junior labdarugó táborát méltán nagy érdeklődés kísérte

A Budapesten megrendezésre kerülő felső kategóriás foci táborban idén is rengeteg elszánt fiatal vett részt. Az edzéseket és a technikai képzést az AC Milan engedélyével rendelkező olasz és nemzetközi edzők tartották. A közel egy hetes labdarugó tábor végén záróünnepséggel köszöntötték a résztvevő fiatalokat.

milan hangosítás

A tét nem kicsi, hiszen a tábor végeztével a Milan edzői által legtehetségesebbnek tartott fiataloknak minden évben lehetőségük nyílik bekerülni az Ac Milan olaszországi utánpótlás központjába.

A hangosítás során alkalmazott technikával egy nagy méretű futball pálya, a mobil lelátó, valamint a környező területek egyidejű kihangosítását oldottuk meg, így a záróünnepséget a helyszín minden szegletéből kitűnően élvezhették a résztvevők.